Szüret

2011-11-14 14:29 Laci — Kategória: Általános

Ugyan az aratás, betakarítás és szüret időszaka már a múlté, de ahogy a fent említett aktusok, úgy az évadzáró tököli hétvége is a befektetett munka gyümölcséről, annak élvezetéről szólt. A sikerről, boldogságról és önfeledt ünneplésről vált emlékezetessé és arról, hogy a Drift Unio versenyzőit, csapattagjait és szurkolóit még erősebb családdá kovácsolta. Ehhez társultak az ellenfelek és a magyar driftélet meghatározó résztvevőinek elismerő megjegyzései, pillantásai és gratulációi. Igen, ezen a hétvégén felértünk a csúcsra, saját erőből, csapatként együtt, egymásért küzdve, de nézzük, hogyan is történt mindez.

Az év ötödik és egyben utolsó bajnoki futamára november első hétvégéjén került sor a tököli repülőtéren kialakított pályán, amelynek nyomvonala a technikás pilótáknak kedvezett. A Drift Unio két versenyzője, Domi és Zichy teljesen más céllal, de teljesen hasonló technikával állt rajthoz, illetve ha stílszerű akarok lenni, akkor inkább azt mondom, hogy állt csatasorba. Domi a remekül teljesítő és hibátlanul működő M3-mal az összetett elsőségre is esélyesként érkezett, míg Zichy, a Pető Peti által gardírozott M3-massal akarta kifújni a mezőny orrát, a balszerencsés hungaroringi versenyért kárpótolva a csapatot, szurkolóit és persze saját magát is.

Az edzések során mindketten szorgalmasan rótták a köröket és teljesítményükön egyre inkább látszott, hogy a hétvége eseményeinek meghatározói lesznek. Elszántan, szisztematikusan és önkritikusan építették fel a tökéletes a kvalifikációs körüket és az edzésnap vége előtt készen álltak a tsuiso begyakorlására is. Ekkor azonban Zichy autójának difitartó csavarja megálljt parancsolt, beleszakadva a munkába. Az alkatrész még aznap megérkezett és Szántai Petinek hála, az autó egészségesen tért nyugovóra. Domit eközben Varga Attila kérte fel tsuiso gyakorlásra, aki később sikeres Pro vizsgát tett pilótánk segítségével.

A szombat reggeli eligazítást követően minden autó a pályára hajtott, maximálisan kihasználandó a rendelkezésre álló edzésidőt. A két versenyzőnk páros felfutásait csak kevesen tudták lemásolni, felülmúlni pedig senki sem. A Street kategória kvalifikációja alatt még egy kis taktikázásra is maradt idő, összeállítottuk a gumistratégiát mindkét autónál. Már ekkor áradt a magabiztosság a fiúkból, vibrált körülöttük a levegő. A kvalifikáció során Zichy a tizedik, míg Domi a második helyet szerezte meg. Itt jegyzem meg, hogy Zichy köre az első elismerten százas kör volt a mezőnyben, de az előtte futók hibái miatt, még remegett a bírák kezében a toll és ennek köszönhető teljesítményének a középmezőnybe sorolása. Az eredmények ismeretében kirajzolódott a csaták menete. Balszerencsékre a legjobb négy közé jutásért egymással kellett megküzdenie versenyzőinknek, persze addig még hátra voltak az első csaták. Zichy a nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező György Szilvesztert, míg Domi a mezőny legerősebb autóját terelgető Túri Attilát győzte le magabiztosan. A Drift Unio pilótáinak egymás elleni csatája előtt minden szem ránk szegeződött, hiszen elvérzett a listavezető, ami azt jelentette, hogy amennyiben Domi megnyeri a versenyt, akkor az összetett első helyezés is az Övé. A sportszerű csatából végül Zichy jutott tovább. A két versenyző a párbaj után a nap legmeghatóbb jelenetét produkálva egymás nyakába borult. Domi ezzel a verseny ötödik helyét és a 2011-es esztendő összetett második helyét szerezte meg, a kategória újoncaként. Zichy-t már várta a mezőny egyik legrutinosabb pilótája Laky Boy, aki erre az évre a kompresszoros V8-ból átült a Japán technikába. Csatájuk a Drift Unio versenyzőjének fényes győzelmét hozta, csodaszép vezetéssel, ami egyben azt is jelentette, hogy Mr. Hollywood élete eddigi legjobb eredményének köszönhetően, a futamgyőzelemért harcolhatott. Az ellenfél ezúttal a Drift-Hercegnő, Szántó Niki volt. Zichy a verseny előtt azt ígérte, hogy elkapja az ellenfelek tökét, ami jelen esetben nem volt kivitelezhető, de lássuk a döntőt. Az első körben hátulról, magabiztosan ráautózott ellenfelére Zichy és a második kör előtt nála volt az előny. A második körben azonban megforgott, így a versenyt Niki nyerte, amihez ezúton is gratulálunk.

Szomorkodásról azonban szó sem lehetett, hiszen ez a második helyezés győzelemmel ért fel, mindannyiunk számára. Zichy lerombolta a gátat, ami mindeddig a győzelmei útjában állt, és boldogan, büszkén locsolta a pezsgőt riválisaira, fényképeztette magát a versenyautóval és fogadta a gratulációkat.

Ennél szebb és boldogabb évzáró futamunk még nem volt, de egyre erősebben hiszem, hogy lesz. Az elért második helyezések, a mutatott elszántság és teljesítmény, a csapatszellem és kitartás meghozza számunkra a győzelmeket a következő év során. Mi a Drift Unio, ez a kicsi, de annál összetartóbb család, óriásit léptünk előre az év során, és ennek az előrelépésnek az eredménye az év végi sikerünk, amelyet együtt vívtunk ki és együtt is élvezünk.

Abban a reményben zárom a beszámolómat, hogy jövőre, veletek, ugyanígy lépünk egy nagyot előre!