Roncsderbi

2010-10-29 09:25 Laci — Kategória: Általános

Az idei pontvadászat utolsó versenyének a tököli reptér adott otthont október első hétvégéjén. Ez az a helyszín, amit a legjobban ismerünk, ahol a legtöbbet mentünk és ahol soha nem lehet előre tudni, hogy milyen pályát építenek a rendezők. Annyit azért sejtettünk, hogy tempóban nem lesz hiány, de az még a legmerészebb álmainkban sem szerepelt, hogy a pályán lehet válogatni a használt gumik közül.

Nem köszöntött be a Drift – Mennyország, csupán az említett biztonsági eszközök kerültek közel az ívhez, ezért a húsvéti hagyományokhoz hasonlóan, a pályabírók versenyautókat kerestek a gumikupac alján.

A szombati edzésre megérkezve, azonnal beülhettem Zichy mellé. Kabát le, sisak fel, be a sorba, már megyünk is fel a rajtba. Szívem a torkomban, levegő sehol, elájulnék, de nincs rá idő, mi jövünk. Egyes padló, kettesben a szemgolyóim benéztek a gondolatvilágomba a gyorsulástól, három-négy tedd már el keresztbe, mert besz@rok. Százharmincnál óriásszög, átfordítás és… a Bálna – Fehér Zsolt – kirakatot nézeget a kanyar közepén. Nyélen nem fér el kívülről, beforgatás kevés lenne, hát akkor hidrót neki és gumifal. Bal seggel letámaszt, orra túrja röff-röff-röff. Na, akkor én most visszahozom a lökhárítót, aztán technika szakkör a depóban.

Az utolsó simításokat végeztük Zichy autóján, amikor a Guru száját a következő mondat hagyta el. Ez gyors lesz, ez sok lesz, ez bukfenc lesz, ez drága lesz, ez az Emzse lesz. Mindannyian a pálya felé siettünk és most nem írom le szó szerint, hogy mit mondtunk, de sexre buzdítás volt benne gazdagon, alulöltözött odaadó lányokkal. A lényeg, hogy Emzse és a sofőr hölgy – Zúzd Aranka – , aki bérelte az autót a hétvégére, sértetlenül hagyták el a pályát. A gépből nem sok maradt, de az sem hasonlít semmire az égvilágon. Ezúton is köszönettel tartozunk ZsPower keze munkájának, hiszen a biztonsági csövezést Ő készítette.

Egyedül Domi edzése volt gondtalan, hiszen Gondos „Pyro” Tomi Skyline-ja még teszt üzemmódban dolgozik, így több gyerekbetegséggel találkozik, mint egy nyugdíjas védőnő. Nem kell félni, össze fog az állni és akkor…

A kalandos szombat után egy nyugodt vasárnapban reménykedtünk. A kvalifikációk során borult a csapaton belüli sorrend. Ezúttal Zichy hozta előkelőbb helyre a V8-at, míg Domi körét a mezőny közepébe értékelték a pontozók. A Street kategória csatáiban a narancs-fekete vas az elődöntőig verekedte magát és begyűjtötte idei első dobogóját. Szép volt Domi!!! Ez egyben azt is jelentette, hogy az összetett értékelés 5. helyén zárt, mindössze 9 pontra a bajnoktól. Ez körülbelül akkora különbséget jelent, mintha a lóversenyen valaki a célfotón körvonalazódó szájszagával nyerne.

Zichy a remek kvalija után Zeusszal került össze, aki a Pro mezőny leggyengébb traktorjával büszkélkedhetett idén. Az első körben gyönyörűen elszakadt Mr. Hollywood az őt üldözni igyekvő isteni nevű, de másmilyen külsejű ellenfelétől, nem kis előnyre szert téve ezzel a bíráknál. A második körben, nem tudni mi okból, Zichy a gumifalat a mező felőli oldalról akarta megkerülni, de ez nem sikerült, így gazdagabb lett néhány gumiabronccsal, amikért cserébe otthagyta az első lökhárítóját (a felvétel Gigamad.hu jóvoltából megtekinthető az alábbi linken).  Amíg üzletelt, addig Zeusz továbbjutott, majd nem átallott megnyerni a versenyt sem. Zichy az összetett 7. helyen végzett, ami mindenképpen előrelépés, Gratulálunk!!!

Idén még egyszer csapatunk egy nagyot az évadzáró edzésen, aztán készülünk a következő szezonra, ahol az idei eredmények felülmúlása az egyértelmű célunk.

Tali az uccsó trainingen, október 24-én, Tökölön.

Szélrózsa

08:46 Laci — Kategória: Általános

Következő beszámolóm címét az szolgáltatta, hogy a Magyar Drift Szövetség soron következő futamának időpontjában, a DriftUnio tagjai az ország különböző pontjain foglalkoztak egyesületünk jó hírének öregbítésével.

A futam a nyírségi katlanban került megrendezésre, ahol Zichy, ZsPower és Domi képviselték a csapatot. Gondos „Pyro” Tamás egy korábbi meghívásnak eleget téve készült egy romániai bemutatóra, amelyet az utolsó pillanatban lemondtak a házigazdák, így neki kútba esett a pócsi túra.

Gergő a „Guru” és jómagam az Üröm – Szentendre – Szegvár – Ürömútvonalon töltöttük a napot, alkatrész beszerzéssel és versenyautó szállítással.

A verseny az idei forgatókönyv szerint zajlott a már jól ismert pályán. A srácok mindannyian a mezőny első felébe kvalifikálták magukat, sőt mindhárman megnyerték az első csatájukat is, de sajnos onnan továbblépni már nem tudtak. Ami az idei pontozást illeti, ismét vitatható döntések korbácsolták fel az indulatokat, de nem voltam ott, ezért nem szívesen törnék pálcát a pontozók feje felett. Minden esetre valahogy ez az egyik Achillesz sarka a versenyeknek. Rendkívül büszke vagyok rá, hogy egyesületünk pilótái folyamatosan a legjobb 8-ban végeznek, annak ellenére, hogy komoly technikai újítást, fejlesztést, vagy edzés lehetőséget nem sikerült biztosítanom a számukra, ez azt jelenti, hogy tehetségük és szorgalmuk alapján győzelemre is esélyesek.

Folytatva a beszámolót, feltétlenül meg kell említenem, hogy Zichy, nem tudni mi okból kifolyólag, egyben hozta haza az autót, így a hétvége bukását meghagyta Kovacik Norbertnek, aki egy szerencsétlen manőver következtében átment denevér-emberbe.

Kanyarodjunk vissza az M5-ösre, ahol Guru és én faljuk a kilométereket, annak ellenére nyugodtan, hogy ötven centire követ minket indulás óta egy versenyautó. Amennyiben ezen az autópályán haladsz Szeged felé, akkor a lajosmizsei csárdában feltétlenül állj meg pihenni. Miért jó ez neked?

Mert jó a konyha, udvarias a kiszolgálás, megfizethető és a melegítős, papucsos, zöld zoknis román turisták látványától a legsavanyúbb ember is elmosolyodik. Egyébként a pisztácia krémmel töltött palacsintájuk egy kőkemény gasztro-orgazmus. Gyerünk tovább délnek. Megérkeztünk, lekötöttük a paripát és irány haza. A visszaúton megtörtént velem minden férfi rémálma, egyszerre két nő mondta meg nekem, hogy mit csináljak. Telefonom egy rendkívül korszerű készülék, amelyben található navigáció, természetesen női hangra beállítva. A veszélyhelyzet a következő képen alakult ki. Éppen a legédesebb hangot hallgattam – Diáét -, amikor is utasítást kaptam irányváltásra és innentől összedőlt a kártyavár. Idézem:

-         már úton vagyunk hazafelé                                        -          Dia

-         a körfogalomban válassza második kijáratot    -          Navi

-         a második lukon gyere ki                                             -          Én

-         Tessék?                                                                                 -          Dia

-         Nincs is másik kijárat                                                     -          Gergő

-         Nem neked mondtam, bocsi                                        -          Én

-         Akkor merre menjek?                                                     -          Gergő

-         Mindjárt visszahívlak.                                                   -          Én

-         Menjek még egy kört?                                                    –          Gergő

-         Na, most megszakadt minden…                                 -          Én

A Bábel torony ehhez képest egy szigorú leánykollégium pedantériájával működik, de sebaj, haladunk a korral. A slusszpoént Gergő arckifejezése szolgáltatta, amikor békésen telefonálva egyszer csak felé fordultam és a fentiekben idézett mondatot baltaarccal elmondtam, majd visszafordultam menetirányba és elnyelt a zűrzavar. Gergő lefagyott, mint ásványvíz az erkélyen karácsonyeste és kis híja volt, hogy saját kijáratot vágjon a kiskunságba.  

 A fontos, hogy mindannyian épségben értünk haza a kalandos hétvége után és tele önbizalommal várjuk az utolsó fordulót, ahol Te is ott leszel velünk.

   

Első vas, avagy miből lehet driftautó – HONDA

2010-10-04 13:38 Zichy — Kategória: Általános

A képlet a következő? Megtetszett egy filmben, elvarázsolt élőben és elöntött az adrenalin, amikor valamelyik DriftUnio pilóta megcsóvált az aszfalton? Azóta nem tudsz aludni és végre összegyűlt a zseton a malacperselyben? Akarod, de nem szeretnéd elbaltázni?

Összegyűjtöttük az autógyártás drift-verdáit, az egzotikus Japán belpiacos ritkaságoktól egészen a körúton nyomuló tucat bevásárlókocsikig.

Jó szórakozást, eredményes keresgélést kívánunk, és ne feledd, hogy kérdéseiddel bátran fordulhatsz hozzánk!

A cikk megtekintéséhez kattints ide!